Menetszél

Mennydörgés, égszakadás, a szívdobogásától megnő a pulzusom, beérek az alagútba és a visszapillantóba nézek, milyen szörnyeteg követ? Hogy ez én vagyok? Dübörgünk, dübörgünk?

Pedig úgy indult, egy Duke-ot veszek, mert az egyhengeresek bunkó, kemény és gyors hangjába voltam szerelmes, de a kényelmetlen ülésmagasság és a vibrálás végül eltántorított a supermotóra visszanyergeléstől. A túl magas, de könnyű KTM, a hasonszőrű Rieju, és a dögnehéz, de alacsony Kawasaki után egy dologban voltam biztos, a motoromról mindkét lábam teli talppal érjen le. És legyen gyönyörű a hangja. És legyen gyönyörű a motor, mert bizony páváskodni akarok vele. A szerelőm, és minden motoros haver, köztük pár ducatis egybehangzó kommendálása miatt vettem meg a Monstert. Igazuk lett, mert amire igazán szükségem volt, azt ebben a méretben ez tudja a legjobban.

A hangok

Nem telik el nap, hogy a pirosnál állva egy autós, gyalogos, másik motoros ne kérne tőlem egy gázfröccsöt. Adok szívesen, és hálás vagyok, nem kell öncélúan brummogtatni, hát ott állnak, apuka kérte a kisfiúval. Ha nem zárt sisakom lenne, az egész világ egész nap nézhetné, a Ducati vékettese egyenlő a hanggal, ami egyenlő a létező összes boldogsághormonnal. Mert a motor hangja fontos, talán a legfontosabb szempont volt. Nem a hangerő, -bár ennek hasznosságáról megoszlanak a vélemények- hanem a hangszín, az ütem. És a Monster blokkjának lassú, mély verése mintha szívdobogás lenne, hatására gazdája percek alatt antropomorfizálja járművét, és szerelembe esik. Majd letapossa az első egyest és kikészül, nevet ad neki, amit a motort megismerő barátok is átvesznek.

Hogy van Diego?- kérdezik tőlem, aki a kutyák kutyákként kezelésének egyik élharcosa vagyok, erre a motoromnak nevet adtam. Mert a kalapálás egy dolog, de ez gázelvételre hanyatt esik és vicsorogva visszahörög, a kelleténél nagyobb sebességfokozatban elinduláskor gőzkalapácsként, méltatlankodva zakatol. És ez még csak a blokk hangja volt. A szárazkuplung kattanása Pöttyös könyvbe, első randira illő lepkekergető boldogsággá tesz minden elindulást. Csörrhörr, csittcsatt, dirrdurr, az ötfokozatú váltó a gépészkedés érzését adja még a fogalomnélkülinek is. Az indulást tovább édesíti, hogy a 2000-es modell még karburátoros, a benzinkúton árgus szemekkel figyelt olasz motoros bige pöccröffre, harapva indulása szépen megvicceli az olasz járműveseket terhelő előítéletet. Amik nem is mindig előítéletek.

A szerdai motor

A szerelőmmel mentem megnézni a motort, még be sem indították, máris előkerültek a papírok, mikor gyártották a motort. Mármint milyen nap. Mert a hétfő és a péntek tiltólistás egy olasz gyártmány esetében. Szerencsémre a motor szerdai volt, így nem kellett lemondanom az ülés alá szúrt kipufogópárról, mert ugyan mi más alapján választottam volna a hirdetések közül?

Van baja, de nem az

Nem tökéletes a Monster, hogy is lenne, de ami kifogásolható rajta, annak vajmi kevés köze van a hisztis ringyó imidzshez. Kényes ez, igényes, nem hisztis. Melegíteni kell, nem lehet ütni, vágni, ész nélkül húzni a fülét, de mivel ezeket egy igénytelen motorral sem csinálnám, nem érzékelem a hiányt. Azt nem értem, pláne egy ilyen melegítésre kihegyezett konstrukciónál, miért nem lehet lent üresben a sztender, mert nem lehet, itt melegítek és ülök rajta, amit kezdek megszokni, és buddhista rákészülésnek, levegőkifújásnak fogom fel aktus előtt. Megyek motorozni, a garázsban hagyom ami nem odavaló, az alatt a pár perc alatt pont lepakolom.

Amit viszont nem tudok semmilyen vallás szerint értelmezni, ugyan miért nem fordul kettőnél nagyobb fokban a kormány, hogy ne több ipszilonnal álljak be olyan helyekre, ahova teherautóval egyre bekanyarodnék? Tologatásnál még mindegy is lenne, de a motor lassú tempónál (20 km/h alatt) rángatása és a fordulékonyság teljes hiánya kényelmetlenné teszi városi manőverezésre, éles befordulásokra, autók között csalinkázásra, holott szélessége miatt még jó is lehetne ebben. Egy sima kétsávoson visszafordulni tisztességes bedöntést igényel, ezt jó előre tudni róla. De ezzel nincs mit tenni, ez a motor nem rövid távú kapkodásra, pakolászásra való. Mert a másik probléma a logisztika a Monsteren. Nincs olyan. Pontosabban nem illik olyasmit csinálni.

A Monster-től elválaszthatatlan a legenda, 1993-ban, Miguel Galluzzi egy 888-as vázból készített dizájnjával egyesítette a funkciót az esztétikával, bár utóbbit akkoriban nem mindenki gondolta komolyan, innen ered az elnevezés is, a Szörny. A meztelenséget egyetlen másik naked motorkerékpáron sem sikerült ilyen sikeresen megvalósítani, a Monster színre fújt váza és a tank színe közötti harmóniák odáig fajultak, hogy a milyen színű kérdés sokszor a mekkora előtt elhangzik, pedig nem a műkörmösnél vagyunk, hanem a benzinkúton. Ennyit a páváskodásról, de fényes citromsárga vázú, mattfekete motoron, citromsárga-fekete bőrben mindenki sokkal szebb, mint nélküle. A harmadik kérdés a kipufogóra vonatkozik és ezzel sikeresen összefoglaltuk a lényeget.

A dobozok

Nem állnak neki jól. Az talán már kiderült, ez a motor szép, de dobozzal nem az, mert az akárhol is lóg ki, megbontja a vaddisznó sziluettet. Dobozzal a túraendúrók és a supermotók a szépek. Ez meg úgy szép, ahogy van. Hátizsákkal meg én nem vagyok szép. Az ülés alá egy komolyabb szerződés nem fér be, tudom, próbáltam, végül a nadrágomba gyűrve, a dzsekim alatt vittem haza. Marad a tanktáska, attól megmarad a motor előregörnyedt vaddisznósága, csak magasabbak lesznek a sörték, de úgy sem az igazi, a Monsterre csak bőrszera és az iratok valók, ahogy az utas léte is kérdéses.

Kétszemélyes?

Hivatalosan igen, és még a 600-as is kényelmesen és fürgén mozdul százig azzal a pluszsúllyal, de az utasnak fenntartott síkos csúszda hosszú távon nagy szemétség. Ami azért is nagy kár, mert a koncertet az utas is élvezheti, és ahogy elnézem a mindenféle nemi jellegeimet remekül takaró felszerelésemen át rámmosolygó kislányokat, az ugrásra kész fazon és Barry White dörmögése remek csajozós motorrá teszi.

Nem csak a doboz, a fejidom is okádék rajta, és ahogy dobozosok nincsenek, nem sűrűn látni idomos Monstereket sem, hiába van erre gyári megoldás. Ebből következik, 120 felett radikálisan csökken a szélvédelem, akárhogy bújok hozzá, pofozzon a szél mást, én maradok az ennél alacsonyabb tempóknál, ami tekintettel defenzív vezetési stílusomra, szüleim kérésére és a kresz nevű izére, eleve adott, és marad.

A bújás

1000 kilométer kellett, hogy megtaláljam rajta a helyem, de erről csakis én tehetek. Minden motor, robogó, amit huzamosabb ideig használtam függőleges háttal ment. Ezen is ezt kerestem, és állandóan fájt a derekam, túl nagy súlyt helyeztem a kezemre, elkönnyítettem a fenekem, nem ültem, csak lógtam rajta, húzattam magam, ami baj, sőt, egy saját motor esetében rendkívül aggasztó jelenség. Egy napon végül elengedtem a feszültséget, amit ez a jó minden, csak a szex béna típusú probléma okozott, és addig ficeregtem, hogy jó lett. Sőt, jobb, mint valaha, bármilyen motorral. A Monster hassal a tankhoz simulva, cicamód homorítva, a lábtartón lábujjhegyekkel támaszkodva, támadóállásban vezethető. Ebben a pozícióban tehermentesültek a kezeim, a súlyom átkerült a belső combjaimra, segít szorítani a motort, a helyükre kerültek a példaszerűen nagy tükrök, a hátam se fáj többet, és a majrécsíkom is szélesedik. Amit semmilyen bújás sem véd ki, az az oldalszél és a Monster viszonylag könnyű súlyának (160 kg+én is csak 60), és idomtalanságának kellemetlen párosa. Oldalszélben kamiont előzve erősen észnél kell lenni.

Rossz minőségű utakon is szívesen átveszi az irányítást, keményen ráz, a Hungáriát rég elkerülöm vele. Sima utakra való, ahol viszont végtelen móka veszi kezdetét, mert amint sikerül összebújni vele, kiderül, kezes játékszer, az 51 Nm-től ugrik, ha visszaváltok, kedvesen fenéken harap, ha meg akarok állni a két tárcsafék megállítja, és közben végig hangoskodik. Készségesen együttműködik, még egy kezdő kanyarodónak is villámgyorsan megadja az érzést, a borzalmasan kínos szexuális analógiákat erővel kell visszatartanom, mert a Monster pokolian jól eljátssza az élőlényt.

A 600-as az egyik legkisebb Monster ebből az évjáratból (400, 600, 750, 900), 51 lóereje kényelmesen elkrúzolgatni tökéletesen elég, és annyi nyomaték még száznál is bőven van benne, hogy hirtelen kiugorjon vészhelyzetekből. Gyorsulgatni nem szoktam, EVO-k kóstolgatása nem érdekel, és nem speedmotorosokkal bandázok. Aki az ilyesmire bukik, vegyen nagyobbat, de ha elővesz egy számológépet, könnyen rájöhet, a kismonster komoly autók száját el tudja kenni rövid távon, ami - értem én - kell néha a léleknek. Az általános probléma forrása is ez lehet, mert a Monster nem szereti, ha ész nélkül tépik, viszont kiválóan lehet ész nélkül tépni, és ezért van a sok széttaposott példány, amik közül nagy kínnal és odafigyeléssel kell kimazsolázni egy megkíméltebb, józanon élvezett vételt, amit aztán a részegségig lehet imádni.

A fogyasztása erősen kulturált körülmények között 4-5 liter között van, biztos vannak autók is ennyivel, de az enyém, hát az pont nem egy olyan. Fél éve van nálam, első olasz tulajdonostól vettem, hibalista egyelőre nincs, vásárlás után olajcserék, láncsere voltak szükségesek.