Az Adler művek főleg autóiról ismert nálunk, holott kiváló motorkerékpárokat is készítettek. Annyira jókat, hogy a feltörekvő japán motorkerékpár-ipar is merített ötleteikből. Legtöbbször lemásolt modelljük históriáját Heinz Stahl és Ocskay Zoltán ismerteti.
Na persze, hogy kerékpár-kereskedéssel kezdte az Adler is, még 1880-ban. Az alapító Heinrich Kleyer a nagy gründolási láz minden fázisát végigjárta, foglalkozott gázmotorokkal, alapított kerékpárklubot, s Adler néven hamarosan kerékpárok mellett varrógépeket is gyártott. A XIX. század utolsó évében De Dion motorral készültek Adler motorkerékpárok, az 1900-ban rendezett frankfurti autókiállításon pedig egy Adler gépkocsi Nagy Aranyérem elismerésben részesült.
Az első világháború éveiben repülőmotorokat, teherautókat szállítottak a német katonaságnak, majd visszatértek az autógyártáshoz, és a harmincas években - főleg a Trumpf Junior sorozat révén - komoly üzleti sikereket értek el. A motorkerékpár-készítést sem adták fel, de jelentősen visszavettek a lendületből, és Sachs motorokkal épített segédmotoros kerékpárokra korlátozták erőfeszítéseiket.
Minden megváltozott a második világháborút követően. Megszűnt az autógyártás, maradt a varrógép és a kerékpár, majd a hosszú csendet 1949-ben megtörte az egyhengeres motorú Adler M100. Az apró masina a maga 100 köbcentijével és 3,6 lóerővel csupán 55 kg-ot nyomott, és ezzel a legkönnyebb volt osztályában. Meglehetősen érdekes konstrukcióról van szó, a háromfokozatú váltó a motor főtengelyének bal oldalán helyezkedett el, kuplung közbeiktatásával, s lánc hajtotta a hátsó kereket.
Az első kerék rövid lengőkarja egy órarugóhoz hasonló elemen mozgott, a hátsó kerék pedig tekercsrugón, csillapítás nélkül. Ez a 70 km/h végsebességre képes kismotor 1951-ben 845 márkába került, míg egy NSU Foxért 1085 márkát kellett fizetni, tehát a siker garantált volt. Bizonyság erre, hogy hamarosan megjelentek a nagyobb változatok, előbb az M125 6,8 lóerővel, majd az M150 8,4 lóerős teljesítménnyel, de még mindig egy hengerrel.
Továbbra is 1951-ben járunk, amikor bemutatkozik az Adler első kétütemű, kéthengeres motorja, az M200. Elődeihez hasonlóan ez is könnyű és kezes jószág. 9,5 lóerő a motor legnagyobb teljesítménye, a főtengely három csapágyon forog, a két hajtókarcsap 180 fokban áll egymáshoz képest. A főtengely bal oldalán van az olajban futó kuplung, de a váltó - a hagyományos elrendezést követve - most már a főtengely mögött helyezkedik el, a hajtást pedig ferde fogazású fogaskerék-pár viszi át. A főtengely jobb oldalán 6 voltos dinamó termel áramot.
Erős dupla bölcsőváz, valamint rövid, mindössze 1225 mm-es tengelytáv tartozik még a fontos jellemzők közé. A 16 colos kerék hátul olajcsillapítású rugóstagon mozgott, elöl pedig maradt a tompítatlan tekercsrugó - nem éppen kábító konstrukció. Elöl és hátul 150 mm-es fékeket alkalmaztak, s ugyan a kis M200 elvileg oldalkocsi-üzemre készült, ám valójában csak szép volt egy könnyű csónakkal az oldalán, gyors már nem.
"Három hét alatt három verseny lesz és az eredmények döntőek lesznek a végelszámolásnál" - mondta a legendás 46-os. "Tavaly Loris Capirossi nyert Szepangban, csakúgy mint legutóbb Brnóban. Bombaformában van, jó a motorja. Azt hiszem, őt most nagyon nehéz lesz legyőzni, nekem az a legfontosabb, hogy a dobogón végezzek és csökkentsem a hátrányomat."
Utolsó kommentek