Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Indianapolisi Nagydíján, a Moto2 géposztályban. A futamot Toni Elias nyerte meg.



Forrás: Faster Management

Az indianapolisi Moto2-futamra Talmácsi a 16. helyre kvalifikálta magát, de Fonsi Nieto sérülése miatt a 15. helyről rajtolhatott. A második kanyarban történt balesetben Talmácsi is a sóderágyba került, egy másik tömeges bukás miatt aztán megállították a futamot.

Az eredetileg 26 körösre tervezett nagydíjat 17 körösnek hirdették ki, és helyi idő szerint 13.45-re rendelték el az új rajtot. Sikerült rendbe hozni Talmácsi motorját, így a megismételt rajt után a tizenkettedik helyen motorozhatott, majd feljött a negyedik helyre, végül a nyolcadik helyen fejezte be az indianapolisi futamot, ezzel nyolc vb-pontot szerzett.

"Nagyon nagy volt a tumultus a start után, próbáltam én is helyezkedni. Egyszer csak éreztem, hogy valaki kiütötte a motort alólam. A bukás után egyből felpattantam, majd láttam, hogy piros zászlót lengetnek. Letéptem mindent a motorról, szpojlereket, fűcsomót, hiszen tudtam, hogy vissza kell minél előbb érnem a bokszba. Először alig sikerült betolni a motort, de végül szerencsére összejött. A szerelőim óriási munkát végeztek néhány perc leforgása alatt, és kezdődött minden elölről. Kicsit másként álltak ugyan a motoromon a karok és a kormány is, de néhány kör elteltével hozzászoktam. Sikerült feljönnöm a negyedik helyre, bár végig szenvedtem a géppel, hiszen egész hétvégén küzdöttünk a beállításokkal. Jó lett volna negyedikként célba érni és nem nyolcadikként, de ha nincs az elején a piros zászló, akkor számomra két kanyar után ért volna véget a verseny" - nyilatkozta a magyar világbajnok a futam után.

A Moto2-es kategóriát Toni Elias nyerte meg Julian Simon és Scott Redding előtt. A világbajnokságot 186 ponttal vezeti Elias, Talmácsi hetven ponttal a kilencedik.