A világbajnok motoros aláírt a jövő évi szezonra a jelenlegi csapatával, ami azt jelenti, hogy 2013-ban is egy 600-as Honda CBR RR-rel fog versenyezni a Superbike-világbajnokság betétfutamának számító szupersport géposztályban.

Talmácsi október 10-én reggel jelentette be a hírt a Hungaroringen, ahová a jövő évre szánt fejlesztéseket ment kipróbálni csapatával. A cseh Prorace Team tulajdonosa idén tavasszal kereste meg Talmácsit, aki egy rövid teszt után úgy döntött, hogy elfogadja az egység ajánlatát és a misanói futamtól beszállt a már zajló szupersport sorozatba, ahol a Team Tóth is indít két magyar pilótát.

A 31 esztendős Talmácsi legjobb idei eredménye egy 6. hely volt, végül a legeredményesebb magyarként, a 13. helyen zárta a sorozatot pedig csak nyolc futamon indult, viszont mindegyiken pontszerző helyen végzett. Talmácsi elmondása szerint a motorjának a váza és futóműve már „rendben van” viszont nagy hátrány, hogy kábé 5-6 lóerővel vannak elmaradva az élmenőktől és az elektronikán (kipörgésgátló, egykerekezés-gátló) is „lenne mit fejleszteni” ezért új szakembereket vett fel a csapat. Jövőre az első ötbe kerülést tartják reális célnak.