Menetszél

 Az alacsony üléspozíciónak köszönhetően erről a motorról nem kell pipiskedni

Ha az autós-motoros újságírók élete rózsás, akkor az online szerkesztőségben dolgozó multimédia-szerkesztők élete egyenesen tubarózsás, és ez leginkább akkor vált számomra világossá, amikor a motor rovat jóképű munkatársa mindenféle előzetes vergődés vagy szerződéskötés nélkül a kezembe nyomott egy forgalmit, egy slusszkulcsot és egy bukósisakot. Az ok meglehetősen prózai volt, ugyanis a Gladiusról az a hír járja, hogy könnyű kezelhetősége, nagyszerű blokkja és divatos külseje miatt női darabnak számít. Világéletemben gondban voltam a női dolgok megítélésével: a "női autók" vidámabb színeinél és cukin mosolygó hűtőrácsainál már csak a biciklik női és férfi vázaiban megalkotott különbség érthetetlenebb számomra - ahol a legnagyobb a veszélyeztetettség, pont ott húzódik fenyegetően a vasváz, aki pedig már valaha járt vidéken, tudja, hogy a férfivázas tájjellegű kerékpárra is ugyanúgy szállnak fel az asszonyok szoknyában, mint a női változatra.

Lévén én a gyengébbik nemet erősítem, indokolt volt a megkeresés, egyedül feminista énem háborgott egy kicsit, amiért csak akkor motorozhatok stikában, ha egy "női" darabot kell tesztelni, ez a háborgásom azonban az első két fekvőrendőr után a fejem körül csiripelő madárkákkal együtt szállt el. Az ülés dőlésszöge és a tank kialakítása együtt valahogy nem alkotnak szerencsés párost, amin a nyeregben történő hátrébb csúszás sem segített, ugyanis az ülés csúszós borítását csak a nyereg hátsó részén látták el csinos kis gumírozással.

Nóra elmondása szerint ez a "legbarátságosabb motor", amin valaha ült

Már jó pár éve annak, hogy ellopták a Kawasaki KLR endurómat, így csak néha napján tehetem meg, hogy némi könyörgés után motorozzak keveset, ugyanis családom tagjai szerint a garázsban fellelhető BMW GS 1100-es nem nőknek való. Pedig piros. Mivel már nincsen meg a valaha volt mindennapos rutin, gondoltam, hogy az első pár métert a forgalomtól elzárt parkolóban teszem meg, és amikor már biztosan érzem, mekkora illetve milyen irányú erővel kell a motort kormányozni, csak akkor indulok neki a budapesti forgalomnak. A túlzott óvatoskodásnak azonban a harmadik méter után nem láttam túl sok értelmét. A 785 milliméteres ülésmagasság, a rövid keréktáv és a tank oldalába simuló lábaim szinte zárt pozíciója miatt a motor már majdhogynem magától fordult, így onnantól a fennmaradó energiámat az úton fekvőrendőrök és egyéb gödrök kerülgetésére összpontosíthattam, amire szükség is volt, hiszen a korábban felvetett ülés/tank problémát nem enyhítette a meglehetősen sportosra sikerült futómű sem.

Nórának nem igazán tetszett az üléspozíció, de egy átpárnázott nyereg ezen könnyen segíthet

A ránézésre megkíméltnek tűnő tesztmotor váltója visszaváltáskor néha úgy tűnt el, hogy még a sebességváltó visszajelzője is teljesen elsötétült, amit egy kuplung kiengedéssel és egy széles mosollyal kezeltem, ugyanis ezt leszámítva a Suzuki Gladius a legbarátságosabb motor, amivel valaha dolgom volt. Az elégedett komondorkutyaként morgó 72 lóerős motor érthető módon nyerte el a legtöbb szakújságíró tetszését. Nem tudnám levezetni az egyhenger, a V-motor és a boxermotor közötti dinamikai különbséget, de az már az első pillanatban feltűnt, hogy a 645 köbcentiméternek nagyjából mindegy, hogy alacsony vagy magas fordulaton dolgozik. Csak egyszer fordult elő, hogy 30 km/órás sebességnél akart lefulladni, de amikor a Buddha-állapotból felriadva a sebességváltó visszajelzőjén megpillantottam, hogy épp négyesben van a gép, még meg is dicsértem is érte.

Jól áll neki a kétszínű fényezés
(Még több kép a galériában, kattintson a képre!)

A csinos műszerfallal kapcsolatban azon ugyan egy pillanatig eltűnődtem, hogy egy olyan motornál, amit nem versenypályára szántak, miért volt fontosabb egy mindent elnyomó méretű fordulatszámmérő elhelyezése és a benzinszint-visszajelző teljes kihagyása (a benzin vészes fogyását "csak" egy kis LED jelzi - a szerk.), de ekkorra már a motor és én olyan szinten váltunk eggyé, hogy a lényegtelennek tűnő hiányosságok mellett pont úgy suhantunk el, mint a fürkésző szempárok mellett. Mert meg kell hagyni, a Gladius feltűnően szépre sikeredett. A kétszínű fényezés és a vegyitámadáskor helyszínelő katonákat idéző fejlámpa együtt keltik az elegáns dög érzését. Összességében egy nagyon szelíd, ugyanakkor meglepően dinamikus "jómunkásembert" ismerhettem meg a Gladius személyében, aki boldog pillanatokat és helyenként kék foltokat hátrahagyva győzött meg arról, hogy ha nem is mindig egyértelműen, de bizony vannak női motorok ezen a világon.