Menetszél

A Honda stílszerűen a Hungaroringen tartotta három vadonatúj sportmodelljének a premierjét. Kár, hogy a jeles napon esett az eső, így a felázott, nyálkás pálya és a null kilométeres, szőrös gumik nem bizonyultak nyerő párosításnak. Meg is lett az eredménye.

Elvileg minden feltétel adott volt a jó motorozáshoz, csak az eső nem kellett volna
(Még több kép a galériában, kattintson a képre!)

A tavaly őszi motorkiállításokon nem kevesebb mint tíz új modellel rukkolt elő a Honda, és állítólag az idén még további meglepetésekre számíthatunk, de hogy pontosan mire, azt nem árulták el a márka április elsején tartott sajtótájékoztatóján. Az újdonságok közül egyszerre hárommal kerülhetett testközelbe a Hungaroringre összecsődített szaksajtó; nagy kár, hogy az időjárás finoman szólva sem volt partner a dologban, mert a tél alatt összekoszolódott pályát egy enyhe esőszitálás kapta el reggel, amely nem mosta le a koszt, csupán arra volt ereje, hogy nyálkás felületet képezzen rajta.

Vadonatúj modell a CBR250F

A bokszutca kijáratában katonás sorba állítva csillogtak az új paripák: három CBR600F és két-két CBR125RW és CBR250R jelentette a kínálatot, valamint egy kissé felfrissített CB1000R, amely felvezető motorként funkcionált. Bemelegítésként egy CBR250R nyergébe kászálódtam, és amint a bukósisakommal bíbelődtem, az egyik hondás fiatalember diszkréten felhívta a figyelmemet arra, hogy az a motor, amin ülök, még egy métert sem gurult, mert nem volt idő bejáratni, ezért vigyázzak a még szőrös gumikkal. Ez még akkor sem lett volna túl jó hír, ha történetesen száraz a pálya, mivel a motorgumikat egy speciális elválasztóréteg segítségével veszik ki az öntőformából, amelyről annyit kell tudni, hogy rettenetesen csúszik az első kilométereken, amíg le nem kopik.

Sajnos az eső nem mosta le a pályát, csak egy nyálkás felületet képezett rajta a porral

Amikor reggel kinéztem az ablakon az ólomszínű égre, már tudtam, ez nem az én napom lesz, pedig olyan jól indult a hondás meghívóval: az idei első pályanap, vadonatúj modellekkel, erre itt görcsölök egy felázott pályán szőrös gumikkal, és nem bírom levenni a szemem az előttem haladó kolléga hátsó gumijáról, ahogy csapja fel a vizet. Egy sétatempóban felvezetett kör után lassan kezdek felengedni, már az alattam berregő motorra is tudok figyelni, tetszik a műszerfala, és ekkor lep csak meg, hogy nem is tűnik olyan kicsinek, 185 centivel sem kell kucorogni rajta, a blokkja ugyan elvész a Hungaroring széles és hosszú aszfaltcsíkján, de mentségére legyen mondva, nem is ide találták ki. Éppen ilyesmiken morfondíroztam, amikor a hosszú emelkedő után a Mansell-kanyarban minden előjel nélkül egyszerre csúszott meg mind a két kerék, és innentől kezdve csak azt láttam, hogy a motor az oldalán hagyja el a pályát, én meg szorosan a nyomában szánkázom. Meglep, hogy a lassú tempó ellenére mennyit csúszom a vizes aszfalton a motor után, és amíg így "utazom" arra is van időm, hogy felnézzek és lássam, amint az előttem haladó boly csigalassú tempóban távolodik. Voltak már jobb pillanataim is.

Az oldalidom és a váltókar bánta a csúszkálást, a bőrruhám fenekén féltenyérnyi csúszásnyom maradt

A kis 250-est olyan könnyű volt felállítani, mint egy biciklit, igaz, hogy dolgozott bennem az adrenalin rendesen, de akkor is meglepően egyszerűen ment. Kárfelmérés: az oldalidom és kormányvég-súly erősen karcos, akárcsak az oldaltámasz, amely kissé fura szögben állt, ám ami ijesztőbb volt, az az, hogy a váltókar meg sem akart moccanni. Ez felettébb rossz hír volt akkor, mert a hármasban ragadt kar miatt meghiúsulni látszott a továbbjutásom, és felsejlett a Hungaroringen motorozók rémálma, a "dögszállító", ami igazából egy ketreces utánfutó, ám ezen utazni cikibb, mint egy egész álló nap Kiszel Tündével kabriózni az Andrássy úton oda-vissza.

Ilyen csinos kis műszerfalat kapott a 125-ös és 250-es CBR

Szerencsére a váltókarkar megkegyelmezett egy kapcsolás erejéig, így kettesbe tudtam rakni az időközben újraindított masinát, és valahogy visszasántikáltam a bokszba. A Magyarországon honos motoros újságírókról sok jót lehet mondani, ám az erények közül messze a humorérzék viszi a prímet, így a visszaérkezésem utáni percek meglehetősen jó hangulatban teltek. A hírek terjedésére jellemző, hogy tíz perc után hozzám már úgy érkezett meg a történet, miszerint a CKM-től érkezett kolléga esett egy hatalmasat. Mit lehet az ilyenre mondani? Persze, hogy semmit, csak fapofával hümmögni, és kicsit cifrábban tovább terjeszteni. Hozzánk képest egy női fonóegylet visszafogott, gátlásos emberek gyülekezete.

A Honda feltámasztotta a 2006-ban kihalt CBR600F-et

Az aszfalton való hempergés miatt kifejezetten megszeppenve ültem fel a következő etapban egy CBR600F nyergébe, pedig annak már szépen bejáratott gumijai voltak, mégis minden sétatempóban abszolvált kanyarban azt vártam, mikor fog kicsúszni alólam, pedig direkt kerültem a felgumizott ideális íveket. Elvileg mindenki két kört mehetett a CBR600F-ekkel, így sok minden nem derült ki a motorról a vizes pályán, csak az, hogy olyan érzés rajta ülni, mintha az ember köré építették volna az egész motort, és a blokkja gyönyörűen húz már alulról is, de ezt leszámítva tényleg semmi. Sebaj, hamarosan egy-egy hosszabb teszten keresztül részletesen is bemutatjuk mindhárom modellt, már ha a Honda ezek után ránk meri bízni őket. Bár ha a hírek terjedéséből indulok ki, akkor lehet, hogy szegény CKM-eseknek nem jut majd tesztmotor.