Jó pár év kihagyás után ismét van kisköbcentis motorja a Kawasakinak, amely kezdőknek és újrakezdőknek lehet ideális választás. A 250-es kis Ninját az etyeki dombok között kergettük meg.
Mögöttem az utódom: az új Ninja 250 R és a jó öreg ZZR
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
2002-ben kikopott a - finoman szólva is kiforrott konstrukciónak nevezhető - a Kawasaki magyarországi kínálatából, ám utód egészen mostanáig nem akadt, így a kezdők és a korlátozott jogosítvánnyal rendelkezők szépen átszivárogtak a konkurenciához. A régen várt kismotor nem csak a Ninja sorozat nevét kapta meg, de számos formai megoldást is átvett a Kawasaki nagyobb sportmodelljeitől. Messziről, félhomályban, takarásban, kissé hunyorogva egy jóval komolyabb és nagyobb sportmotornak is nézhetjük, az avatott szem mára egyedül csak a szimpla első tárcsafék és a vékonyka hátsó gumi lehet árulkodó.
A név és a sportos megjelenés némileg csalóka, ugyanis a legkisebb Ninja inkább túra-, mintsem sportmotor, ami érthető is, hiszen a célkeresztbe vett vásárlóréteg motoros karrierjének még csak az elején jár, így nem igazán tudnának mit kezdeni egy kompromisszumok nélküli pályagéppel. Élőben a motor egyébként tényleg sokkal nagyobb, mint ahogy azt a képekről gondolná az ember, így még a nyakigláb kamaszoknak sem kell majd kucorogniuk.
A kormánykiflik olyan magasan vannak, hogy akár egyenes háttal is utazhatunk, deréktól lefelé már kicsit kényelmetlenebb a helyzet, mert a lábtartók elég magasra kerültek, szerencsére azonban nem tolták őket túlságosan hátra. Összességében kényelmes az élet a 250 köbcentis kis gépen, így akár egy fenékkel is kimotorozhatjuk a tankba töltött 17 liternyi benzint, ami a 3-4 liter körüli fogyasztás fényében igencsak nagy hatótávolságot jelent. Sajnos a műszerfalra nem jutott üzemanyagszint-visszajelző, egyedül csak egy kis lámpa felvillanása figyelmeztethet minket, hogy keressük fel a legközelebbi benzinkutat. Ha már itt tartunk, szinte érthetetlen, hogy egy ilyen csinos kis motorra hogyan tehettek ennyire , a rengeteg analóg mutató a nyolcvanas évek legszebb pillanatait idézi, manapság már egy robogón is korszerűbbet látni mindenfajta kis egérmozival megspékelve.
Az utóbbi években a sportmotorokon egyre szemérmetlenebb lett az idomzat, és lassan már alig takarnak valamit a falatnyi kis műanyagok, ezzel szemben a legkisebb Ninja szép méretes légterelőket kapott, így a huzatra nem lehet panasz, a tankra hasalva szinte teljes szélcsendben suhanhatunk. A 33 lóerős blokk meg is hálálja, ha nem vitorlaként feszülünk a menetszélben, hanem a plexi mögé hajtogatjuk magunkat; nem kevés nekifutás után akár a 180-ig is felkúszhat a sebességmérő mutatója.
Utolsó kommentek