Motorozni a Hungaroringen már önmagában is felemelő érzés, ám ha mindezt falkában teszi az ember profi oktatók és versenyzők felvezetése mellett, az már a vágyálom kategóriájába kezd belecsúszni. Persze, ez is megvalósítható könnyedén, csak megfelelő mennyiségű pénz kell hozzá.
A nagy átlaghoz a motorozásból legtöbbször csak a bulvársajtóban kinagyított balesetes roncsok képei jutnak el, meg az álló sorok között elszáguldó, dübörgő donorjelöltek árnyalakjai, akik a frászt hozzák a békésen pöfögő autósokra. Mindezek ellenére tessék elhinni, hogy motorozni remek dolog, a helyváltoztatás egyik legszórakoztatóbb formája. Erre jó bizonyíték, hogy aki egyszer már próbálta - és nem rettegve kászolódott le a hátsó ülésről -, az általában egy életre fertőzötté válik, és előbb-utóbb hazaállít egy motorral. Ilyen esetekben rendszerint családi válságstáb gyűlik össze otthon, és elkezdenek özönleni a racionális érvek a motorozás veszélyeiről és teljesen ésszerűtlen voltáról.
"Minek neked ez a ronda jószág, ha ott az a kényelmes kis autó?! Ezentúl egy rettegés lesz az életem, ha tudom, hogy motorozol! És télen mit fogsz vele csinálni? Ennek az árából már egy rendes autó is kijött volna. Te is úgy akarsz járni, mint a szomszéd fiú bátyjának az az ismerőse, az a kedves srác, tudod? Nem erről volt szó! Azt hittem, már kinőttél ezekből a marhaságokból" - az ilyen és ehhez hasonló bölcs mondatok persze szépen leperegnek az igazán elszánt, fertőzött egyedről, aki egyre jobban megkedveli a dolgot, ráadásul rövid időn belül elkapják tőle a barátai is, így már a cimborák barátnői/feleségei is hevesen elkezdik gyűlölni.
Sajnos azonban akármilyen jó dolog a motorozás, hazánk úthálózata finoman szólva is kissé megnehezíti a két keréken való közlekedés maradéktalan élvezetét. Hol kátyúk, hol olajfoltos/sáros/homokos/poros kanyarok, hol meg kamionok által szétjárt aszfaltcsíkok törnek a védtelen motorosok életére, legtöbbször szó szerint. A motorozás szempontjából élvezetes utak viszonylag kis száma miatt szinte minden motorosnak (és bandájának) kialakul egy kedvenc és viszonylag gyakran látogatott szakasza a lakóhelye közelében, ami jó eséllyel a Mátra vagy a Mecsek néhány kacskaringós része, illetve a fővároshoz közel eső Szentendre-Visegrád útvonal, amelynek állapota sajnos gyorsabban romlik, mint a másnapos kaszinótojásoké egy fülledt állófogadáson.
Amikor már minden aszfaltcentijét ismeri motoros barátunk a környék kanyargós útszakaszainak és a közúti kergetőzés alig képes egy kis adrenalint lökni a vérébe, akkor jön a továbblépés gondolata és kristályosodik ki sokakban a pályamotorozás víziója (a maradékból meg rendszerint megszállott túrázó lesz). Ésszerű döntés, hiszen a versenypályákon nincsenek figyelmetlen, hirtelen kikanyarodó autósok, nincs aknafedél, nincs olajat csöpögtető és kigyulladófélben lévő BKV-busz vagy éppen egy szundikáló kamionos szemből, csak tükörsima aszfalt és kanyar kanyar hátán.
Tehát idáig eljutottunk: van motorunk, kint vagyunk a pályán, sőt már be is jutottunk és azt látjuk, hogy színes bőrjakós srácok úgy tépnek el mellettünk (még láthatóan gyengébb motorral is), mintha mi csak egy rollerrel közlekednénk. Frusztrációnkat és lemaradásunkat rengeteg gyakorlással, még több gyakorlással és pályán töltött idővel tudjuk némileg csökkenteni, azonban létezik ezeknél egy sokkal egyszerűbb megoldás is.
Utolsó kommentek