A tavaly nyárvégi rövid menetpróba után most a szezon elején egy hosszabb teszt erejéig is kipróbálhattuk a Kawasaki ER-6n-t. A paripa maradt a régi, remek darab, a hazai utak többségére azonban sajnos ki lehetne rakni a motorozásra alkalmatlan táblát.
Motoros pajtásaim és ismerőseim között végzett reprezentatív felmérésem szerint a tavaly bemutatott Kawasaki ER-6n-t vagy utálják egyedi formavilága miatt, vagy egyszerűen rajonganak érte, de semlegesen szinte senki sem tudta szemlélni a gépet. Az arányok tisztázásához azért hozzátartozik, hogy pozitív visszajelzésből lényegesen több volt, sőt akadt olyan is, aki kizárólag a fotók alapján tört pálcát a motor felett, de amint élőben meglátta a tesztelésre kapott Kavászt, rögtön átállt a rajongók táborába. Akárhogy vélekednek is az ER-6n-ről, annyi bizonyos, hogy bátor húzás volt a Kawasaki részéről a belépőmotorok között egy ilyen egyedi formatervvel előjönni, le a kalappal!
Az én véleményem természetesen nem számít, ezért most jöjjön a motor praktikus oldala, azaz hogy hogyan szuperál az ER-6n akkor, amikor nem a napsütötte Börzsönyben száguldozik vele a szerencsés tesztpilóta, hanem a szürke hétköznapokon, esőben kell vele lavírozni az álló kocsisorok között. A válasz egyszerű: remekül, ám ennyit nyilván nem lehet elsütni teszt címén, ezért inkább kifejtem.
Az ER-6n titka szerintem abban rejlik, hogy külön-külön bármelyik alkatrészénél lehet jobbat találni a kategóriájában - erősebb motor, jobb fék, masszívabb váz, stb. -, ám ahogy ezek összerakva együtt dolgoznak, az szinte hibátlan. A motort hihetetlenül könnyen lehet dobálni egyik kanyarból a másikba, ezért aki ennél egyszerűbben vezethető gépet szeretne, az inkább üljön fel egy körhintára, vagy fel se álljon a kanapéról!
A könnyű kanyarodás elsősorban a motor jó súlyelosztásának és futómű-geometriájának köszönhető, előbbit az alacsonyra beépített, kompakt kis kéthengeres blokk szavatolja, utóbbit a jól belőtt villaszög és a masszív hátsó lengőkar. Az alacsonyabb súlypont érdekében a kipufogó dobját is a motor alá dugták, amely első ránézésre úgy fest, mint egy méregdrága kémműhold és egy high-tech termosz keveréke. Persze a méregdrága és titkos műholdak nem adnak ki magukból olyan szívderítő hangokat, mint a Kawa dobja, amely már alapjáraton és alacsonyabb fordulaton is meggyőzően dörmög. Persze az igazi egy jó kis nyitott cső lenne, csak hát akkor meg mi lesz a környezetvédelemmel meg a szomszéd nehezen elalvó gyerekseregével, ám ha valakinek ott áll majd a garázsában egy ER-6n, bizonyára tudni fogja a választ.
Utolsó kommentek