Az MZ talán jobban hozzátartozott a néhai NDK utcaképéhez, mint a lakótelep vagy a Trabant. Nálunk a szögletes ES/2 sorozattal lett igazán népszerű az "emcett", de már korábban is készültek jó típusok. Egy első szériás ES175 kapcsán az egész típuscsalád históriáját felidézi Ocskay Zoltán.
Luxusjármű a Trabant? Nagyon is. Persze, megfelelően kell számolni, és jó alaposan visszatekerni a naptárt. Mondjuk, 1961-be. Nézzük csak. Egy új Trabant ára 7843 márka, egy oldalkocsis motorkerékpárt, legyen MZ ES250, már 4460-ért megvehetünk. Feleakkora hengerűrtartalom, majdnem fele ár.
A kétajtós csoda 7,8 liter keveréket pusztít száz kilométerenként, a Stoye oldalkocsis ES 6 literrel is beéri. Ha az adót, biztosítást, szervizköltségeket összevetjük, évi 617 márka áll szemben 994 márkával. Amennyiben évi 15 ezer kilométert teszünk meg kedvenc járművünkkel, egy Trabant 3145 márkával terheli a családi kasszát, az ES250 viszont már 2357 márkából teljesíti kívánságainkat.
Hogyan lehet még jobban spórolni? Ne gondoljon autóra, felejtse el az oldalkocsit, és érje be 250-es helyett 175-össel. Kívülről senki sem veszi észre a motorkerékpárok közötti különbséget, az oldalkocsi meg csak nyűg, különben is, ha már két méter széles a járművünk, legyen fedél a fejünk felett. Az ES175 valóban olcsó jószág, 2500 márkáért megvehető, s amennyiből a Trabanttal 10 ezer kilométert autózunk, az oldalkocsis 250-essel 15 ezer kilométert motorozunk, a 175-össel közel 22 ezer kilométert hajthatunk le utasunkkal.
Az egykori keletnémet munkásállamban sokan gondolkodtak így, ennek is köszönhető, hogy a gyártás mindössze öt éve alatt több mint 43 ezer darabot készítettek az ES 175-ösből. A 10 (más források szerint 11) lóerős teljesítmény komoly különbség volt a még a DKW-időket idéző RT125 alig több mint 6 lóerejéhez képest, és csak szerény elégtétel lehetett egy 14,5 lóerős ES250-es gazdájának, hogy kigyorsításkor vagy az autóúton finoman elhúzhat a külsőre szinte ugyanolyan motorkerékpárt vezető ES175-tulajdonos mellett.
Magyarországon az MZ ES kezdeti szériái szinte ismeretlenek. Nem importálták őket, elsősorban, mert versenytársak lettek volna a hazai gyártású Pannóniákkal, Danuviákkal szemben. A ma fellelhető példányok többsége a hetvenes években, az NDK-ban dolgozó, tanuló diákok révén jutott az országba, a céltudatos magánimport az utóbbi években kezdődött, jobbára Romániából származó darabokkal.
Utolsó kommentek