A nagy, négyütemű, kéthengeres modellek mellett megtűrt rokonnak nézik sokan mostanában a kétütemű, 200-as Zündappot, pedig hajdan a márka sikertípusának számított. A bíróságon kezdődő múltra Ocskay Zoltán emlékezik.
Jól mutatja az idők változását, hogy 1933-ban egy 200-as, kétütemű motorral szerelt motorkerékpárt még adómentesen és jogosítvány nélkül lehetett vezetni Németországban. A Zündapp K200-as 6,5 lóerejét ma számos ötvenes robogó teljesíti, a 200 cm3-es hengerűrtartalmú modern egyhengeresek között jó néhány húsz lóerőnél is többel büszkélkedhet.
Szó se róla, az a bő hat lóerő hajdan lehetőséget adott egy kis repesztésre, az elérhető 80 km/h végsebesség érthetetlenné teszi az egyébként korlátozásokra hajlamos germán policájok engedékenységét. Mindenesetre a Zündapp K200-asnak nem a gyorsasága miatt gyűlt meg a baja a német igazságszolgáltatással.
A húszas években a kétütemű motorok többnyire a keresztöblítéses rendszerrel működtek, amelynél a beszívott friss keverék és az elégett gázok elválasztásához terelőgátas (tarajos) dugattyút használtak. Ezt a megoldást írta felül a kiváló német mérnök, dr. Adolf Schnürle konstrukciója, az ellenáram-öblítésesnek nevezett rendszer.
Míg a keresztöblítésnél a felömlőnyílás szemben volt a kipufogó-csatornával, Schnürle rendszere a felömlőnyílásokat a kipufogó-csatorna mellett, kétoldalt helyezte el. Itt a hengerfalban kialakított csatornákon feláramló friss keverék útjának szabályozása kapcsán nem volt szerepe a dugattyútető formájának, ezért megszabadulhattak a nehéz, a fordulatszám emelését akadályozó tarajos dugattyúktól.
A Schnürle-rendszert 1930-ban megvásárolta a DKW-gyár, és 1932-től gyártott modelljeik a versenytársak fölé emelkedtek nagyobb teljesítményük, gazdaságosabb üzemük révén. Mások is követték volna a jó példát, csakhogy a DKW hallani sem akart a licenc eladásáról.
1928 telén Nürnberg-Schweinauban egy teljesen új motorkerékpár-gyárat avattak fel. A Zündapp-üzem átadásakor még élő szép remények azonban hamarosan szertefoszlottak. Optimizmusuk alapja részben az az 1928. április elsején bevezetett jogszabály volt, amely szerint a 200 ccm alatti hengerűrtartalmú motorkerékpárok adómentesek és vezetői engedély nélkül használhatók.
A Zündappnál úgy gondolták, ez a változás nagy lökést ad majd a motorozásnak, s egyre többen vásárolnak kis hengerűrtartalmú kétkerekűt. Csakhogy a gazdasági válság hamarosan megszüntette a keresletet a legkisebb kategória iránt is. 1929 áprilisában még négyezer Z200-as és Z300-as Zündapp hagyta el az Európában a legkorszerűbbek közé tartozó gyárat, ám novemberben már csak háromszáz készült.
E kétségbeejtő fordulat ellenére a Zündapp alapító igazgatója, dr. Fritz Neumayer a modellválaszték megújítását és fejlesztését határozta el. A több mint bátor elhatározás valóra váltásához a főnök megnyerte a kiváló mérnököt, Richard Küchent, aki elhagyta addigi munkahelyét a nürnbergi Triumph (TWN) cégnél, és testvérével, Xaver Küchennel, valamint más technikusokkal, rendkívül gyors munkával egy egész új szériát fejlesztett ki.
Csak ámultak és bámultak a nézők az 1933-as berlini motorkerékpár-kiállításon, amikor a hat új Zündapp modellt meglátták. A 175-ös Derbytől eltekintve valamennyi préselt lemezből készült vázzal és kardánhajtással szerelve pompázott a standon: a K200-as kétütemű egyhengeres motorral, a K400-as, a K500-as és a K600-as négyütemű, kéthengeres motorral, a K800-as pedig négyütemű, négyhengeres erőforrással.
A K200-as modell motorját Küchen egy a Schnürle féle elvet követő megoldással alkotta meg. Kettő helyett azonban három csatornát alkalmazott, a harmadik a henger hátsó oldalán kapott helyet. A DKW-sok nem lelkesedtek a Zündapp-konstrukcióért, és pert indítottak a nürnbergiek ellen.
A Birodalmi Bíróság végül - több lépcső után, számos műszaki szaktekintély nézetét figyelmen kívül hagyva - a szászoknak adott igazat, a Zündappnak fizetnie kellett. A büntetés egymillió márka volt, és a licencdíjat is kifizették - visszamenőleg. Csak érdekességként jegyzem meg, a K200-as alkatrész katalógusa a motor elemeit bemutató oldalon egy tarajos dugattyút ábrázoló rajzot közöl.
A bírósági hercehurca persze hozott némi reklámot is a Zündapp számára, és a válság után lassan lábra kapó német gazdaság egyre több ember számára tette lehetővé egy kisebb motorkerékpár megvásárlását. A K200-as azonban nem volt éppenséggel olcsó.
Legveszedelmesebb konkurense Bajorországból érkezett, a BMW R2-es négyütemű, felülszelepelt, 200-as motorja ugyanúgy sajtolt lemezvázzal és kardánhajtással jelent meg, mint a kis Zündapp, viszont erősebb volt (8,5 LE) és gyorsabb is (90 km/h), éppen egy tízessel mutathatott többet a sebességmérője. A K200 eredetileg 885 márkába került, az R2 920 márkás árát az 1934-es szezonra 850 márkára mérsékelték. A kategóriában a listavezető az 540 márkáért kínált DKW SB200 volt.
Utolsó kommentek