A rekordokat döntögető kánikula szépen beborította Budapestet, olvasztgatva aszfaltot, napra kiteregetett kínai akrilzoknikat és minden egyebet, aminek 35 fok alatt van az olvadáspontja. Ilyen időjárási körülmények mellett sikerült tesztelnünk a Kawasaki egyik leggonoszabb motorját, a Z 1000-est, amely az elképesztő hőséget további forró pillanatokkal tetézte. Néha szó szerint...
A vonal túlsó végén a Kawasaki hazai importőre éppen az után érdeklődik, hogy lenne-e kedvünk kipróbálni Z 1000-es tesztmotorukat. Egy határozott igen, és utána elégedett hátradőlés a székben azon merengve, hogy bizony az élet mennyire kemény és kegyetlen. A szóban forgó Z 1000-esről annyit kell tudni, hogy egy nagy múltú szaklap munkatársai kerek 50 ezret tekertek bele két szezon alatt, amit további hányattatott tesztkilométerek követtek ügyes kezű kollégák és potenciális vevőjelöltek alatt. A dolgot csak tetézte, hogy szegény motorra kőkemény túragumikat húztak, amelyek fekete csík helyett inkább szikrákat szórtak megcsúszáskor.
Ennyit a hisztiből, most viszont lássuk az élet napos oldalát, elvégre mégiscsak egy közel 130 lóerős, alig több mint 200 kilós gépet kaparintottunk meg. Az első, ami rögtön feltűnik, hogy a Z gyakorlatilag elveszik az ember alatt, köszönhetően a rövid és tömzsi tanknak, a kicsi fejidomnak és a hajlított kormánynak.
Az üléspozíció - a látszat ellenére - meglehetősen sportosra sikeredett, ugyanis a lábtartók magasan vannak, az ülés meg enyhén lejt előre, így közel annyi súly kerül a csuklónkra, mint egy sportmotor esetében. Ez egy városi araszolgatás során hamar kényelmetlenné válik, ám mindjárt megváltozik a helyzet, ha már a saját tempónkban tudunk száguldozni, ráadásul mindezt egy kanyargós úton. A sajnos nagyon érződött tesztmotorunk futásteljesítménye, az első fék karját a markolaton lehetett koppantani - a legtávolabbi beállítás mellett -, így időnként rá voltam kényszerítve, hogy a hátsót is tapossam. A váltó ugyancsak határozott bánásmódot igényelt, mert egy-egy bizonytalanabb mozdulatomat lyukakkal és csattogással honorálta.
Szerencsére a futóművön és nem fogott az idő vasfoga, ami nem is csoda, hiszen a ZX-9R-ből átvett négyhengeres erőforrás legendás elpusztíthatatlanságáról. Természetesen nem egy az egyben került át a blokk a nagyobbik nindzsából, ugyanis a lökettérfogatot 953 köbcentire növelték az erősebb középtartomány kedvéért, továbbá egy elektronikus befecskendezővel is megfejelték a feltuningolt motort. Ezt az egészet aztán szépen beszerelték egy - Diamond Frame becenévre hallgató - acélvázba, úgy, hogy a blokk is teherviselő elemként funkcionál. Ez a gyakorlatban némi vibrációban jelentkezik 5000-es fordulatszám fölött, ami nem zavaró ugyan, de a visszapillantókat el lehet felejteni. A motor nagy szerencséje, hogy bivalyerős és elképesztően nyomatékos, így innentől kezdve mindent megbocsát neki az ember, még azt is, hogy a fogyasztás 8 liter környékén alakul.
Utolsó kommentek