Fél évszázad nem nagy idő, mégis elegendő ahhoz, hogy a feledés köde takarjon be sokunkat érdeklő eseményeket. Az 1954-től gyártott Pannónia TL históriáját korabeli újságcikkek és visszaemlékezések alapján próbálta meg feleleveníteni Ocskay Zoltán.



Olasz kapcsolat
"Alighanem eldugult a benzincsap. Nem csoda, két éve nem volt indítva ez a motor" - magyarázta Sárvári Zoltán, és a benzincső átfújásával erőlködő fia, Csaba csendesen igazított, hozzátéve: "Három éve, apám."

A makacskodó eredeti állapotú, restaurálatlan TL Pannóniát néhány fotó elkészítése érdekében szerettük volna működésre bírni, mert mégsem elegáns dolog egy motort hoszszasan tologatni, arról nem beszélve, hogy fárasztó is. Nem mellékesen megjegyzem, hogy másik fotóalanyunkat, az igényesen felújított TL-t sem tudtuk beindítani Geiger Jenővel, s ott is a benzinnel volt a baj, tehát egyre inkább megerősödik bennem a felismerés, hogy a mai, mind agresszívebb benzinek miatt célszerű üzemanyag nélkül tárolni a hosszabb időre leállított motorkerékpárokat. Rozsdásodás ellen olajos permet befújásával vagy éppen petróleumos feltöltéssel védekezhetünk. Pillanatnyilag a benzin látszik a legveszélyesebb társításnak.

Olasz kapcsolat

Ennyi kitérő után térjünk vissza főszereplőnkhöz, a Pannónia TL-hez, amelynek gyártása fél évszázaddal ezelőtt, 1954-ben kezdődött a csepeli, akkoriban éppen Rákosi Mátyás nevét viselő motorkerékpárgyárban. Az ötvenes évek derekán az üzem egyik fénykorát élte. Élén egy nagyon agilis műszaki ember állt, Gyulai Mihály, aki igyekezett minden támogatást megszerezni a fejlesztéshez. Ebben az időszakban készült az 500-as boxermotor prototípusa, és számos új elképzelés született a Csepel 250-es fejlesztésére is. Az utóbbi munkán párhuzamosan dolgozott a gyár Szerkesztési Osztálynak nevezett tervező irodája (Cukor György, illetve Forró László főmérnök alárendeltségében), valamint a Vígh Endre által vezetett Kísérleti Üzem. A Csepel 250 új változatának különféle prototípusai közül elsősorban az Earles-villás Pannónia és a teleszkópos első villával szerelt Sirály közismert. Előbbi a Szerkesztési Osztály elképzeléseit váltotta valóra, utóbbi pedig Vígh Endre tervei szerint készült. Létezett egy harmadik prototípus, a Pionír is, ugyancsak Earles rendszerű első villával. A fennmaradt képek alapján egyértelmű, hogy a Sirály vagy többféle változatban készült, vagy rövid időn belül módosítottak rajta. Viszszaemlékezések szerint a Sirály a csepeli gyárban lévő olasz Mondial "mintamotor" közeli másolata volt. Mindkét prototípus esetében fontos eltérés a szériaszerű gyártásban lévő Csepel 250-estől a hátsó lengővilla, amely a kényelmesebb utazás, illetve a jobb úttartás egyformán fontos követelményeit volt hivatott teljesíteni. Ugyancsak újdonság volt a mélyen húzott első sárvédő és a nagyobb benzintartály, valamint a divatos dupla nyereg alkalmazása. A prototípusok vizsgálatával foglalkozó bizottság salamoni döntését tükrözi a TL modell első változata, amely alapvetően a Sirály vázát és hátsó sárvédőjét, valamint első teleszkópvilláját kapta, a Szerkesztési Osztály által favorizált prototípusból jóformán csak a név és a telefékes kerekek kerültek át a TL-be.

E fordulat megértéséhez tudni kell, hogy a gyáron belül kissé feszült viszony volt a Kísérleti Üzem és a Szerkesztési Osztály meghatározó személyiségei között. A Vígh Endre által vezetett "Kísérleti" álláspontja időnként az volt, hogy a mérnökök valóságtól elrugaszkodó terveket készítenek, amelyek a gyakorlatban működésképtelenek. A Szerkesztési Osztályon dolgozó technikusok és mérnökök ezzel szemben úgy vélekedtek, hogy a Kísérleti Üzem túllép hatáskörén, amikor önálló konstrukciókkal áll elő, amelyek gyártásba vétele rendkívül költséges, mert a gyártástechnológia elveit figyelmen kívül hagyja. Valószínűleg mindkét félnek volt némi igaza, de az is bizonyos, hogy amikor a Vígh Endre-féle Sirályt választották sorozatgyártásra, nyilván sok időt vett igénybe, amíg a rajzokat elkészítették, és az egyes alkatrészeket a gazdaságos megvalósíthatóság érdekében átalakították. A rajzok elkészítése után ugyanis következett a szerszámkészítés, ami a Rákosi Mátyás Művek Szerszámgyárában történt. Ez az üzem általában rendkívül túlterhelt volt, és csak nagy késéssel tudta az egyébként is hoszszú határidőre vállalt feladatokat teljesíteni.