Menetszél

Nyilván ő is tudja, hogy a meglévő egy-két fogával viccesen hangzik, amit mond, sőt még rá is tesz egy lapáttal, amikor pörgeti a Harley Davidson r betűjét, vagy ahogy többször nekifut a Lincoln Continentalnak. A Saab egész jól megy. Lehet, hogy svéd a szakállas úr?

Már nagyon nem megy az agyunk, de durván elmeséljük, mik voltak ma. Úgy kezdődött, hogy reggeli nuku, mert haladni akartunk. Odessza után megálltunk pénzt váltani, és egyből ettünk egy kis friss buktát (káposztást és túróst), még forró volt a tea mellé.

Innen tíz kilométerre útépítés kezdődött, rendőrök figyeltek, és azonnal kértek száz dollárt, amit húszra lealkudtunk. Mutogatott valami radarkardot, amin csak röhögtünk, és megkérdeztük, hány gyereke van, és mennyivel támogassuk a családot. Tovább a kátyúk között, és még vagy huszonöt vám- vagy police control...

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Lementünk a tengerpartra valami csücsökbe, a ruszki határ előtt - hát... Egyszerűen ijesztő volt. Az emberek, mintha 1962-ben lennénk. Igénytelenség mindenhol. Olyan volt, mint Tihany, csak minden, ami szép, hiányzik. A vizet nem is látni a fa- vagy betonkerítésektől, csak akkor, ha bemész valami undorító, lebuj helyre, mert csak így jutni a partra.

Az ukrán határon gyorsan átjutottunk, bár még kiutazáskor is lejmolni akartak - de kemények voltunk utoljára!

A ruszkik barátságosak, mindenben segítenek, mindenki aranyos. Végre eljutottunk Taganrogba, ahol minden hotel tele volt, de leállítottam két fiatal srácot, akik elvittek egy nagyon klassz kis szállásra.

Evés, ivás, alvás. Holnap nem indulhatunk reggel, mert csak 10-11-re érkezik meg a regisztráció - fél nap elveszett.

Suceava - a házak teraszai buszüvegekkel beépítve, mintha buszok álltak volna egymáson, a felszállókra várva. Botostani után láttunk egy temetési menetet, az autó visszapillantó tükrére egy konyharuha nagyságú zsebkendőt erősítettek.

Megállt az idő; hatalmas mezőgazdasági területek mindenfelé, de kézi erővel kapálnak, permeteznek, egy tízhektáros területet mondjuk úgy ketten.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Transznisztria: átkelés a sarló és kalapács alatt, úttalan utakon beértünk az országba, de valahol a helyiek határellenőrző pontjához keveredtünk, ahol húsz euróért az kolléga átkísért minket a nemzetközi átkelő helyre. De könyörgöm, mi már bent voltunk az országban!

Ott aztán regisztráltunk, harminc perc múlva jutottunk el a határőrhöz, aki közölte, hogy autóregisztráció is szükséges, az első emeleti irodában. Majd 35 euróért tranzitban átmehettünk volna ötven kilométert a gyönyörű országon. Erre mi úgy döntöttünk, szarunk a korrupcióra, és visszafordultunk száz kilométer kerülővel az ukrán határra. Volt időnk szindni az utolsó, még létező európai kommunista rendszert.

18.35 kor fordultunk Odessza felé, ami még 180 km - ma még csak a kocsiban kentük a hazait, meg ittunk egy kávét egy benzinkúton. De nem sírunk! "A machetát nem is láttuk" - mondták (ez még egy extra páleszbe került), és figyelmeztettek, hogy vigyázzunk a banditákkal.

A határ után nagy balesetet láttunk, kiégett kamionnal, majd két kilométer múlva egy ellenőrző pontnál megkérdezték, hányan vagyunk, kaptunk egy cetlit,  amit onnan kb. három kilométerre leadtunk.

22.15 Odessza - körök a belvárosban, keressük a hotelt.
22.45 - nem a kijelölt hotelban, de már van szobánk.
23.00 - hotel étterme, Elvis Presleyvel vacsorázunk - végre eszünk.

Végig esett. Otthon csúnya volt látni a belvízi területeket, de itt, Romániában sem különb a helyzet. Vettünk ma még egy italdiszkontban 60 db feles páleszeket - osztogatni -, nekünk meg marad a literes üvegekben a jó kis házi.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

A határt simán átléptük, láttunk sok kabriót, egylóerőseket, néha kétökröseket. Átmentünk Apa falun is.

Szép hegyek, gyönyörű erdők, szegény falvak és sok sár. Szuper kis hotelünk van: hotel Victoria, Borsa (tulaj nagyon jó fej, és olcsó - minőség király). Ez itt egy síparadicsom - és nagyon barátságos mindenki.

Holnap megyünk tovább: Moldávia, Transznisztria, Ukrajna. Alvás Odesszában, táv kb. 660 km.

A Mekler házaspár kamaszlányai korántsem elviselhetetlenek, a családi cég vezetése nem hagy olyan rengeteg szabadidőt, a kapuzárási pániknak egyelőre nincsenek más jelei, valószínűleg tehát a kalandvágy a legjobb tipp a fentiek közül. Az autózás és az utazás sem áll távol sem Lászlótól, sem Edittől, együtt vagy külön, barátokkal különféle hazai és nemzetközi veteránautós versenyeken, ralikon is rendszeresen részt vesznek, ötödik éve rendeznek saját classic-futamokat, újabban pedig egynapos autós kalandtúrákat is.

Majdnem a Samarát készítették fel a túrára. Végül megúszta

Olaszautó-rajongótól furcsa, praktikus szempontból viszont evidens választás volt a Toyota Land Cruiser, amelyet a két évvel ezelőtti Kaukázus-ralira vásároltak (és hamar össze is szoktak: megnyerték a futamot). Az elsősorban jótékony célú Mongol-ralira viszont nem nevezhettek volna vele; oda 1,2 literesnél kisebb, tízévesnél fiatalabb autókkal lehet jelentkezni. Foglaltak is két helyet még 2008-ban, a barátok azonban visszaléptek, így végül ők sem indultak el. Majd idén - fogadkoztak, a cégnél volt is egy 1,2-es Fiat Stilo, neveztek hát azzal. Klímás, szervós autó, ez nem kihívás - döbbent rá Laci még idejekorán, és másik autó után nézett.

Büszke lesz rá, majd ha visszajövünk Mongóliából - sokkolta a drapp Samara első, idős tulajdonosát Laci - igen, egy Lada lett a B terv. Bár a kisebb, 1,3-as motor van benne, az is nagyobb, mint lehetne, külön engedélyt kellett rá kérni, külön pénzt fizetni, de hát az elhatározás komoly dolog, a pénz meg úgyis jótékony célra megy.

A Land Cruiserrel egyszer már megnyerték a Kaukázus-ralit. A több mint 300 ezres futásteljesítményhez a tervek szerint még 26 ezer jön

Ez sem kihívás - jutott a friss Samara-tulaj újabb felismerésre. Ázsia elhagyatott részein viszonylag ritkák az egymás közelében futó párhuzamos utak, tehát pár nap múlva összeverődik a mezőny, ők meg nem azért neveztek, hogy konvojban autózzanak. - Korábban megyünk. Egy hónappal - döntött Laci, felesége, Edit meg beletörődött. Felelős szülőkként azért meg kell adni az esélyt a hazatérésükre, így a Samara megúszta az átalakítást, a Kaukázus-ralira tisztességesen felkészített, az utóbbi időben tréler húzására befogott Land Cruiser pedig újabb elengedhetetlen felszereléseket kapott. Az alapvetően elpusztíthatatlan technika így, haspáncéllal, csörlővel, terepgumikkal, a magasra vezetett légbeömlővel, a tetőre épített, kihajtogatható sátorral és az ajándékokkal, ember és gép nomád létéhez szükséges kellékekkel megpakolva alighanem a legjobb konfiguráció, ha valaki közúton, két hónap alatt akarja megtenni az Ulánbátorig és vissza vezető, mintegy 26 ezer kilométeres utat.

Az útvonalat egy térképész barát, Schmidt Péter jelölte ki - a tervek szerint 21 országot érintenek 66 nap alatt -, és segített a szükséges vízumok és egyéb papírok beszerzésében, ami európai viszonyokhoz képest szinte emberfeletti feladat. Mongóliába például nem lehet magánautóval behajtani, de sikerült egy korábbi szívesség miatt hálás ismerőst találni, aki szóbeli ígéretet tett, beléphetnek a mintegy tizenhét Magyarország méretű köztársaságba.

Lacitól és Edittől terveink szerint minden nap kapunk majd életjelet, rövid beszámolót és néhány képet a Soviet Asian Quest elnevezésű túráról.