Menetszél

A másik oldalt dolgoztak a kínai fiúk: embertelen, amilyen körülmények között kell nekik a munkát végezni. Érintésvédelem? Gázelszívás? Menekülési út? Ilyen szavakat nem hallottak még.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Minden gép kínai, minden kiírás kínai - erre a munkára csak kínai embereket alkalmaz a tádzsik kormány.

Reggel még beszélgettünk az AP-újságírókkal, akiknek egynapi munka után sikerült kijárniuk, hogy Üzbegisztánban forgathassanak a menekültekről a kórházakban. A bürokrácia itt semmit sem változott. Hiába, Üzbegisztán máig egy totalitárius állam.

A tádzsik határra, délre értünk, és két óra elteltével üdvözöltek angolul. Hozzá kell tenni, egy árva lélek nem volt rajtunk kívül a határon. Minden oldalon négyszer ugyanaz, és hát sajnos itt is volt érdekes zsebre dolgozás: karantén elkerülése tíz dollár, útadó, amit már emelt áron fizettünk, és a vámos még szólt is, hogy amennyit gondolunk, még azért tegyük hozzá. Amit mi gondoltunk, az nem volt elég, és konkrétan még 15 dollárt kértek, amit viszont Edit határozottan megtagadott és kifordult az ajtón.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Itt, Tádzsikisztánban, az ellenőrzések újra sűrűbbek, tíz kilométerenként rendőr áll, aki ha másért nem, de kíváncsiságból is megállít bennünket.

Útközben találkoztunk kígyóárusokkal, ők azt mondták, ez megy a saslikra! Gyümölcsárusok mindenfelé, és benzin, gázolaj az utcán dunsztos üvegekből.

Hudzsandba érve körüljártuk a várost, de úgy döntöttünk, nem maradunk. Még nyolcvan kilométert akartunk megtenni, de aztán valahogy belecsúsztunk a 3378 m magas Sahrisztán-hágóba. Már esteledett, amikor elértük a hágó felét, és nem találtunk táborozásnak megfelelő helyet, mivel sehol egy kitérő, csak a sziklába vájt út, ami hihetetlen minőségű, mert nincs aszfalt, csak elmosott kőzúzalék és gödör-gödör hátán.

Tudom, hogy azt gondolják egyesek, hogy naivak vagyunk, ha erre nem számítottunk, de ez részünkről nem igaz. Csak azt szeretnénk vázolni, hogy ez az M34-es főút Dusanbéba. Ezek a régi Kamaz, ZIL, MAN kamionsofőrök igazi mesterek, ha ezen a hágón defekt vagy egyéb műszaki hiba nélkül átkelnek. És átkelnek! Kalap le előttük!

Fél 11 felé már nem láttam, a hágóról leérve az első alkalmas helyen kinyitottuk a sátrat.

Ma, 18-án már csak negyven kilométert kellett megtennünk a Fan-völgyben, az Iskander Kuli nemzeti rezervátumig. Itt egy csodálatos tó várt ránk 2200 méteren, havas hegycsúcsok között. Ez legalább olyan szép, ha nem szebb, mint ahogyan a képeken láttuk. Csak ne lenne ennyi légy meg szúnyog. Az emberek itt is kedvesek és barátságosak velünk. 

Autós rész: a Volga a felnikkel konkrét, nem? Tádzsikisztán egyébként a Mercedesek és Opelek országa. Régi C, E, de W140 S Klasse is sok van. Opelből főleg a Vectrákat szeretik, de van egy két Astra is. Terepjáróból leginkább SsangYong, és egy-két Pajero és Land Cruiser elszórva. 

Egy munkás hét órát dolgozik, és 35-50 dollárt keres egy hónap alatt. 45-70 éves gépekkel termelnek, de általában nagyobb igény van a teljesen kézzel szövött selyemáru iránt. Ezt régi fagépekkel végzik, teljesen kézi, lábi erővel.

Hihetetlen, mit teljesítenek ezek a hölgyek. A férfiak inkább a selyem színezésével foglalkoznak. Teljesen természetes anyagokkal színeznek, a kémia hála isten itt még nem ura a helyzetnek.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

A baleset-megelőzés nem felelne meg egyetlen európai sztenderdnek sem. Sem a zaj, sem az életveszélyes, "bármit bekap a gép" nem EU-konform.

Nagyon nehéz fizikai munka ez! Kevés pénzért rengeteget dolgoznak az emberek, és mégis örülnek, hogy van munkahelyük. Egy selyemsál húsz dollárba kerül - ők egy nap alatt a kézi szövéssel három métert gyártanak - ha kevert az anyag (selyem-pamut), akkor hét métert.

Találkoztunk egy kirgiz menekülttel is, aki elég ijesztő dolgokat mesélt, és megkért, hogy semmiféleképpen ne menjünk Kirgíziába. Ezeket a történteket most csak leírjuk, egy hét múlva kiderül, hogy mi lesz a folytatás.

Mi holnap átkelünk a tadzsik határon és elkezdjük a hegyi menetet!

Üzbegisztán az elejétől a végéig csak kedves és segítőkész emberekkel találkoztunk - de azért az AP-tudósítók tudták, miért suttogtak az üzbég rendszerről - tudni kell, hogy ez itt még mindig egyfajta diktatúra. Mindenkinek jut egy picit mindenből, de senkinek, illetve csak egy nagyon vékony rétegnek sok. Ezért nem is engednek be férfimenekülteket Kirgíziából. Igaz, hogy szegényebbek az emberek, de senki sem kontrolálja őket. Azt valószínű nem fogjuk kideríteni, ki lőtt először, de tény, hogy a klánok nem tudnak megegyezni egymással - és ez a fő probléma.

"Ivóvíz" a szállodában
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Útközben csináltunk egy kitérőt, kerestünk egy várat, de sajnos még a helybéliek sem tudták megmondani, hol találjuk Teshin Tepa várát Zarbdarnál - száz kilométer illetve 2,5 óra kerülővel megérkeztünk Taskentbe.

Kóstoltunk "natyurál" mézet és szárított sajtgolyócskákat. A szamarak ma is dolgoztak - hihetetlen, mit nem bírnak.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Felvettem nektek egy rendőrt. Aranyos nem? A betonban él, és csak egy pózt ismert. Mint az öreg Darth Vader - szerintetek ez kit és hogy akar figyelmeztetni vagy megállítani?

Majd megjelentek végre az első hegyek a távolban, és megérkeztünk Taskentbe. Mintha a Lonely Planetben az olvastam volna, hogy Buharában 400 ezren és Taskentben kétmillióan élnek. A helyi olasz vendéglős szerint viszont Taskent négymilliós város...

Az biztos, hogy hatalmas, tiszta és szép város. Széles utcák, rengeteg a zöld, hatalmasak a parkok. Autós sztori: nézzétek meg ezt a X5-ös BMW-nek látszó, valószínű kínai csodát. (Ez egy Shuanghuan Ceo, Magyarországon is kapható. - a szerk.)

És szerintetek hol néztük ma a Szerbia-Ghána meccset (hajrá Ghána!) és a Forma-1-et? Az egyetlen igazi olasznál, Lucánál - aki 9 éve Rómából érkezett és itt ragadt. Azóta a Café Miglioréban szakács, és külön nekünk főzött este. Most már tudom, miért itt főz - gyerekek, ha ilyet Olaszországban tálalna, elsüllyesztenék egy hordó betonba. Viszont tündéri ember.

De aztán gyorsan elment a jókedv és hangulat, amikor a hírekben láttuk a kialakult kirgiz helyzetet. Csak reménykedni tudunk, hogy egy hét alatt megoldják a főmuftik, és befejezik a háborúskodást.

Mindenesetre, mi a polgárháború ellenére is megpróbáljuk a tervezett utat teljesíteni, hisz pont a Pamír az egyik fő cél. Reméljük, nem esik bajunk, ha egyáltalán beengednek illetve kiengednek majd. Nem tudom, ti mit tudtok az eseményekről, de itt a hírekben közel 700 halottról és több ezer menekültről beszélnek. Kirgiz bandák garázdálkodnak... Szóval a kilátás nem túl jó, de elvileg mi egy hét múlva leszünk, lennénk a régióban, Oshban.

Van még az az apró kis bibi, hogy a tadzsik vízumunk csak 17-étől érvényes, de nem akarunk addig itt dekkolni, hanem végre hegyekre, a gyönyörű természetbe vágyunk!

Az emberek Taskenben is jó fejek, itt már nagyon lazák - teljesen európai város, és nagyon szeretjük őket. Holnap Fergana, aztán megpróbáljuk 15-én a határátkelést - remélem, nem veszik észre, hogy a 17-est egy rossz 14-esre átírom.

Ember tervez, majd teljesen másként alakul minden! A fentit tegnap este (június 13-án, a 13. napon - a szerk.) írtam, mielőtt a már két napja lappangó vírus totálisan levett a lábamról.  Egész éjjel és nappal fostam, mint egy víziló, hánytam meg fáztam. Remélem, minél hamarabb hatnak a gyógyszerek, és lemegy a lázam - na meg azt, hogy Edit nem kapja el tőlem. Ő ma várost nézett meg próbált engem helyre hozni. Emilio, köszi a gyógyszereket!

Szóval, holnap tényleg megpróbálunk elindulni Fergana felé.