Menetszél

Mágnesként vonza a nézelődőket ez a forma

"Olyan szép ez a motor, hogy gyorsabban kezdett el dobogni tőle a szívem" - szólított meg a motor fotózása közben egy bottal közlekedő idős matróna, aki nem is kopogott tovább, hanem megállt gyönyörködni a napfényben csillogó kék chopperben. A néni mellé kisvártatva egy fiatal pár is csatlakozott, a srác a telefonjával ugyancsak fotózni kezdte a masinát, ezalatt egy horgásznak látszó úr is megjelent valahonnét, és persze ott ragadt a motor mellett kialakult csoportban, majd két arra tekerő középkorú biciklista is belemarkolt a fékbe, ahogy meglátták az attrakciót. Amikor a sarkon felbukkant egy visongó osztálykirándulás, tudtam, hogy fel kell adnom azt az átkozottul nehezen megtalált napsütötte zöld kaput, és el kell rotyognom egy új fotóhelyet keresni a kék dögnek.

Köztéri szobornak is elmehetne, annyira szép lett

Nem szoktam sok szót vesztegetni a tesztautók és -motorok külsejére, hiszen ízlés kérdése a megítélése, de azt ezúttal bátran ki merem jelenti, hogy gyönyörű darab lett a Honda VT1300CX, amely úgy néz ki, mintha nem is a világ legnagyobb motorgyárának futószalagjáról gördült volna le, hanem egy kis amerikai motorépítő manufaktúra büszkesége lenne. Nemtől és kortól függetlenül megfordulnak utána az utcán, letámasztva pedig csak idő kérdése, mikor alakul ki körülötte csoportosulás. Tényleg nem lehet betelni a kecses, csepp alakú tank formájával, a hatalmas, krómozott V2-es blokk csillogásával és az öntött könnyűfém felnik látványával, simán elmehetne köztéri szobornak, annyira szép.

Léghűtésesnek látszik, pedig vízhűtést kapott az 1,3 literes blokk

Sajnos nagyon nem tesz jót a VT1300CX-nek, ha valaki veszi a fáradságot, és leguggol mellé, hovatovább még arra is vetemedik, hogy elkezdi tapogatni. Hamar kiderül, hogy ez a motor vélhetően nem a rozsda áldozata lesz majd jó pár év múlva, mert amiről azt hinnék, hogy fém, valójában krómozott műanyag. Tudom, hogy kész rémálom tisztán tartani a hengerekből előtekergő kipufogócsöveket, de a bilincsekkel rögzített krómborítás nekem már sok, akárcsak a merevváz látszatát kelteni akaró fényezett lengővilla és kardántengely. Pamela Anderson nem vetett be annyi trükköt fénykorában, mint amennyit a japánok, hogy egy klasszikus, épített choppernek láttassák az amúgy roppant korszerű, befecskendezéses és vízhűtéses motorjukat. Nem mellesleg a vízhűtő és a csövek elrejtését roppant ügyesen oldották meg, a sok csillogás mellett szinte fel sem tűnik az acélcső vázba épített fekete vízhűtő, amelyből alig láthatóan vezet át egy cső a (műanyag) hengerfejborításba.

Amikor a tesztmotorért igyekeztem, végig azzal áltattam magam, hogy az irdatlanul hosszú tengelytáv, a kidöntött első villa és az úthengernyi hátsó kerék ellenére a hondásoknak valahogy az élvezetes vezethetőséget is sikerült összehozniuk, ám sajnos nagyon hamar kiderült, hogy ebben a műfajban még a világ egyik legjobb motorgyára sem tudott csodát tenni. Nem könnyíti meg a motor irányíthatóságát a szülőszékszerű üléspozíció és a magasra rakott széles kormány sem, bár aki rendszeresen dolgozik kerti motoros kapával, annak ismerős lehet a kormány fogása.

A vad külső ellenére minden vajpuhán műkdik a Hondán
 

A Honda choppere sajnos rávilágított arra a tényre is, hogy egy menthetetlenül puhány alak vagyok, aki genetikailag alkalmatlan erre a műfajra. Bár állítólag lapátkezeim vannak, alig értem át a vastag markolatokat, és az alkarom is szégyenletesen hamar bedurrant a kuplung markolászásától, de a potenciális célközönségnek ez nyilván meg sem kottyan majd. Ha csúcsidőben sietnénk valahová, inkább más közlekedési eszköz után nézzünk, mert a dugókban ugyanúgy ácsorogni fogunk a Honda chopperével, mint egy autóval. A széles kormány pont a személyautók tükörmagasságában van, és a 310 kilogrammos tömeggel sem egyszerű lassú tempóban lavírozni, marad tehát az ácsorgás és szép lassú puhulás az egyre jobban átforrósodó blokk fölött.

Nem lehet betelni a csepp alakú tank formájával

Kanyarodni nem igazán tudom, hogy milyen lehet a VT1300CX-szel, mert amikor ilyen szándékom volt, azonnal leért a lábtartó. Persze nem számítottam arra, hogy úgy fog fordulni, mint egy 600RR, de akkor is meglepő, hogy ennyire hamar megadja magát a kanyarokban. A szűk fordulók mellett az úthiba a VT1300CX másik nagy ellensége, amiből sajnos akad egypár mifelénk. Ijesztő tud lenni, amikor a tőlünk kozmikus messzeségben forgó első kerék felpattan egy kátyún vagy azfalthibán, és ettől meginog az egész motor, hogy rögtön ezután a hátsó kerék is ráfusson az úthibára, amelynek méretével egyenes arányban emelkedünk el az üléstől. A Kerepesi úton végigmenni a VT-vel egy kisebbfajta rodeóval ér fel, a hupliktól valósággal megbokrosodik az amúgy jámbor jószág, és úgy elkezd hánykolódni alattunk, mintha benzin helyett hashajtót kapott volna. A kategóriájában egyedülálló módon blokkolásgátlóval is dicsekedhet a Honda choppere, így bátran lehet markolászni a nem túl határozott első féket, ami ezúttal nem is baj, mert - a chopper súlyeloszlásából adódóan - az igazi lassulást akkor érjük el, ha a fékpedált tapossuk bőszen.

Bár a motor ereje meglenne hozzá, garantáltan nem fognak senkit gyorshajtáson kapni a VT nyergében, és ebben nem csak az játszik szerepet, hogy a széles kormány és előre helyezett lábtartók miatt vitorlaként lobogunk a motoron, hanem az is, hogy olyan 100-120 km/órás tempó fölött elég bizonytalanná kezd válni alattunk a masina. Ezt persze csak érzetre kellemetlen, egy idő után meg lehet szokni, de akkor sem túl bizalomgerjesztő, így mindenki akkor jár a legjobban, ha szép kényelmesen poroszkálunk - amire végül is kitalálták a choppereket - de ehhez bőven elég lenne feleekkora motor is.

Amerikában Honda Fury néven forgalmazzák, csak nálunk hallgat a nem túl fantáziadús VT1300CX-re

Az 1312 köbcentiméteres blokk a nem is olyan rég kimúlt ezerhármas VTX-ből származik, persze némi átalakítással. A végeredmény 58 lóerő lett, ami nem hangzik túl soknak és tényleg nem tekeri fel az aszfaltot, de itt a lényeg a 107 newtonméteres nyomatékon van, amelyet már 2250-es fordulattól lead a blokk. Az ötfokozatú váltó kiosztása nagyon passzol a motor karakteréhez, szépen elrotyoghatunk vele a nyomatékhullámok tetején, tovább növeli az élményt, hogy a motor zabolázatlan fizimiskájához képest vajpuhán jár a váltó, semmi csattogás vagy akadozás. Ez a finom működés egyébként a blokkra is igaz, a tuskónyi hengerek láttán azt hittem, megnyílik majd a föld, amikor beindítom a motort, ehelyett visszafogott dörmögés és vibráció jelezte, hogy elkezdett ugrálni a két dugattyú.

Visszafogott poroszkálás mellett öt liter körül fogyasztott a VT, ami a közel 13 literes tank fényében egész jó hatótávolságot jelent, ám vélhetően ennél gyakrabban be kell majd iktatni egy pihenőt, mert a látszólag laza üléspozíció nem túl kényelmes. Persze ez is megszokás és egyéni adottság kérdése, de én olyan 60-70 kilométer után már kifejezetten elzsibbadtam a széles és puha nyeregben. Utast elviekben szállíthatunk magunk mögött, a gyakorlatban nem kívánom senkinek azt a szenvedést, amit a pénztárcányi hátsó ülésen lehet átélni. Nehezítő körülmény, hogy a kisméretű utasülés hátrafelé lejt, cserébe viszont nincs kapaszkodó, így jobb híján csak az elöl ülőbe lehet csimpaszkodni.

A széles kormány és lábtartók miatt vitorlaként lobogunk a motoron

Jelenleg úgy áll a dolog, hogy 3,6 millió forintért guríthatjuk haza a Honda meseszép chopperét, ami a műszaki tartalmat és a kidolgozást tekintve igencsak kedvezőnek mondható, ráadásul kihívója se nagyon akad a VT1300CX-nek, hiszen amit a konkurencia kínál ebben a műfajban, az inkább a cruiser kategóriába sorolható. Sajnos a VT1300CX legnagyobb baja az, hogy ezt a típusú motort egy olyan országban találták ki, ahol tükörsima és nyílegyenes utak vesznek bele a végtelenbe, nem pedig útfelbontások, dugók és gyalázatos minőségű mellékutak. Biztos fülig ért volna a szám a VT nyergében, ha Los Angelesből kellett volna átrotyognom vele Las Vegasba, ám sajnos azt kell mondjam, hogy a hazai úthálózat még nem érte el azt a színvonalat, hogy valóban az örömmotorozásról és ne a túlélésről szóljon az élet a Hondán.