Menetszél

Próbáltunk aludni az éjszaka, ami nehezen ment. Közvetlenül a határsorompó mellett vertünk sátrat, az este a kamionok hűtőaggregátorainak morajlása mellett telt.

Körülbelül három óráig tudtunk szenderegni, ezután folyamatosan érkeztek az újabb határátlépők. Egy-egy autóban, például Daewoo Nexiába bezsúfolódva hatan, kisgyerekekkel - így aludtak, vagy lefeküdtek a földre, egy pokrócba, a porba. Ami nem egyszerű por, hanem kb. négy centi vastag, és ha belelépsz, konkrétan elsüllyed benne a cipőd.

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Gyönyörű napfelkeltére ébredtünk. A toalett reggel igencsak kimaradt, mert nem volt sehol semmi, csak szemét köröskörül, így csak egy fogmosásra jutott. A többit átvittük Üzbegisztánba, ahol útközben legalább egyedül lehet az ilyen dolgokat elvégezni.
 
A határátkelő hét helyett fél kilenckor nyitott. A kazah oldalon a sorompós, a kezelő, a finánc, a passcontrolos, majd a másik sorompós - mind pénzt várt, hiába. Az üzbég oldal előtt, a senki földjén óriási sor állt, az említetthez hasonló körülmények között. Várták az útlevélkezelést - beragadtak a két határ közé -, embertelen körülmények között, se vissza, se előre. Képzeljetek el egy kismamát a csecsemőjével...

Megpróbáltunk előremenni, és megtudakolni, mi az aktuális teendő ezen a határon. Ezúttal szerencsénk volt. Biztos szimpatikusak lehettünk nekik, és soron kívül elkezdődött a procedúránk. Editnek egy két négyzetméteres helyiségben, tizenkét férfiszagú sofőr között kellett intéznie a dolgokat, akik már a lincselés határán álltak.

Én addig a kocsiban vártam illetve szórakoztattam a körülöttem állókat. Nálam is akkor vált forróvá a helyzet, amikor a sorompós előreintett, és angolul kezdett nekem segíteni. Beindult az autóregisztrációs procedúra, ahol szintén mindenki nagyon készséges volt. Szóval az ügyintézés lassú, mert semmi infrastruktúra, de minden vámos szorgalmas, és ebben a szisztémában nem is lehet felgyorsítani a menetet.

Háromórás ügyintézés után végre üzbég földre léptünk, és újra élvezhettük a sztyeppe és a tevék nyugalmát. Újabb 350 km - nekünk ez durván öt óra, mert néha tök jó az út - az autó fogyasztása nagyjából 15 liter. Dízel sajnos ritkán van itt, úgyhogy mindenhol megállunk, és próbálkozunk a tankolással. Ha van, akkor kb. 150 forintnyi az ára. Pénzt váltani a bankban nem lehet - mindenki a bazárba küld, ahol feketén váltanak. Nem vicc, a nemzeti bankból küldtek a bazárba! Valószínűleg ez az élni és élni hagyni üzbég filozófia.

Az Aral-tó medre kiszáradt, sajnos a hajók a tavon elsüllyesztve innen 200 km-re vannak, így hát nem mentünk el odáig, mert nagyon fáradtak voltunk, Laci fejfájása kihatott a napra. Hatra értünk Nukusba, ami egy rohamosan fejlődő nagyváros. Tisztaság és víz jellemzi az utcaképet. Érdekesség, hogy itt egy turista nem tud minden hotelben megszállni, csak az arra kijelölt helyeken. Így találtuk meg a mi kis szállásunkat is. Jipeg joli - ami azt jelenti, selyemút. Klíma, egyszerű, de tiszta szoba, kaja és ráadásul wifi is van.

Kaja után meglepetésként kopogtak az ajtón, hogy ereszt a gumi az autón! Hála isten még időben vették észre, és köszi, hogy szóltak. Felfújtam a kereket, míg a helyiek idehozták a gumist, és felfújt gumival lábon, este fél tízkor elmentünk egy háború előtti műhelybe, ahol az emberek backgammont játszottak, és a fecskék fészket raktak a mennyezet alá!

A szerelést három ember 15 perc alatt megoldotta ókori gépekkel és emberi erővel. Gratulálok, ilyen szakembereket szívesen alkalmaznék én is! Amúgy a képen látható késpenge alakú kő volt a gumiban.

Tízre újra a szállodában, kint még mindig 36 fok - brutális a klíma. Jól aludtunk, most reggeliztünk, és megyünk a bazárba a "bankba". A mai terv: Khiva.