Hasmenés, aranyfogú közértes néni, buddhizmus és a sakk városa.
Két napja csak szántóföldet látunk, faljuk a kilométereket, daráljuk a távot. Oroszországban - eddig - mindenki nagyon barátságos. Éjfélkor még pezsgett az élet Taganrogban. Egykor kerültünk ágyba, addig remek vacsorát ettünk (heringsaláta, palacsintába tekert lazac kapros tejszínmártással, az elmaradhatatlan szoljanka és egy üveg finom merlot).
Meg kellett várni azt az idióta emigrációs jelentést, amit a hotel intézett. A tegnapi mélypont után nagyon jól esett a reggeli várakozás, volt idő egy kis tengerparti sétára és a képek letöltésére.
11 után indultunk. Kétszer megálltunk megnézni, milyen az út menti élet. Az első alkalommal egy étteremben, de onnan gyorsan kijöttünk a félig megivott Nescafé illetve a ház mögötti illemhely láttán (Lacinak azóta is hasmenése van), másodszor pedig egy icipici közértben, ahol mindent lehetett kapni, még Laci kedvencét, pilményit is, de sajnos csak fagyasztva. Fénykép készült a nagyon kedves, beszélgetős, aranyfogú közértes nénivel. Aztán újabb kontroll, kontroll, kontroll.
Délután hatkor már 31 fok volt, negyed kilenckor pedig megérkeztünk Elisztába. Ez már Kalmükia, tehát mindenki buddhista és mandulaszemű. Egy órán keresztül kerestük a hotelt, közben bejártuk a várost, láttuk a buddhista nevezetességeket kívülről, sokszori útbaigazítás után eljutottunk a sakk városába. 1998-ban itt rendezték a sakkolimpiát, amelyre teljesen új városrészt építettek, ami ma egy szellemváros - a sakk-matt hitelt el is vetettük.
Visszatértünk a centrumba, ahol Öcsi barátunk - a város egyik menő helyének az egyik biztonsági őre, aki önkéntesen eljött velünk hotelt mutatni - mutatott egy éttermet. Az étel ma is ócseny fkuszná volt - kivétel a száraz borokat, amelyek legalább ütötték a tokaji aszút.
Holnap Asztrahán.
Korábban: 26 ezer kilométer Ázsián keresztül, kocsival |
Utolsó kommentek