Ákos lett a Honda motoros vezetéstechnikai iskolájának, a Safety Hungarynak az arca, aminek örömére kapott egy szép kék choppert. Az énekesnek volt ugyan már egy ilyesmi motorja, de azt nemes egyszerűséggel a helyszínen hagyta. Ennél stílszerűbb motorcserét nehéz elképzelni. Szintén örömteli fejlemény a Safety Hungary kapcsán, hogy innentől kezdve ott gyakorolhatnak a mentőmotorosok is.

A Honda 2008 tavaszától működteti Magyarországon a Safety Hungary nevű motoros iskoláját, amelynek különböző kurzusait mi is végigjártuk: kerülgettük a bójákat, kipróbáltuk a fedett pályás képzést, míg legutóbb a sárdagasztás alapjait sajátítottuk el egy pöttöm, de annál fürgébb krosszmotor nyergében.

Az elmúlt évek alatt több mint háromezren fordultak már meg a Kozma utcai motoros iskolában, köztük Ákos is, akinek annyira megtetszett a vezetéstechnikai képzés tananyaga és hangulata, hogy azóta is népszerűsíti motoros berkekben. A Safety Hungary persze kapott az alkalmon és hivatalos formába öntötte ezt a nagy barátságot, így Ákos május 18-tól az iskola „arca”. Az énekes ennek örömére kapott egy vadonatúj Honda VT1300CX-et, hogy mégse a régi és meglehetősen poros bordó Suzuki Intruderével kelljen közlekednie, amit ott is hagyott a Safety Hungary udvarán

Az énekessel kötött megállapodás mellett egy másik együttműködést is bejelentett a Safety Hungary: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentőmotoros munkatársai számára vezetéstechnikai alap- és továbbképzéseket biztosít a motoros iskola. Varsányi Zoltántól, a mentőmotorosok vezetőjétől a sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a szolgálat mintegy negyven tagja először elvégzi az iskola alaptanfolyamait, majd egy „szintbehozás után” egyre speciálisabb képzést fognak kapni, illetve a Kozma utcai iskolában végzik majd el a tavaszi felkészülést is, amelyben eddig a rendőrmotorosok segítettek nekik.

Varsányi elmondása szerint mindent nagyon nehéz csinálni egy mentőmotoron, egyedül „meghalni könnyű rajta”, így különösen hasznos lesz számukra a vezetéstechnikai továbbképzés, hiszen munkatársaik igencsak sietősen motoroznak egy-egy riasztás helyszínére. „Amíg egy mentőautó átlagosan 17 perc alatt ér egy riasztás után a helyszínre, addig a mi „szintidőnk” 9 perc és ez a gyorsaság rengeteget számít egy-egy krízishelyzetben, ahol minden perccel csökkenhet egy-egy súlyos sérült túlélési aránya a baleset után”.