Nincs is annál szebb egy elkényelmesedett motoros újságíró számára, amikor kap egy képekkel teletömött, újdonságról szóló sajtóanyagot, ráadásul hetekkel a típus hivatalos bemutatója előtt. Nem kell vacakolni a neten keringő álhírekkel, homályos kémfelvételekkel, egyszerűen manna az égből. Ezúttal a 2005-ös Kawasaki ZX-636R és a ZX-6RR pottyant az ölünkbe.



Aki eddig is szerette az Akashiban készülő méregzöld motorokat, vélhetően jövőre sem fog elpártolni a márkától, ugyanis a Kawasaki szemmel láthatólag rengeteg energiát feccölt abba, hogy még szebb, erősebb áramvonalasabb gépek csillogjanak a szalonokban a következő szezonban. A változás szele ezúttal a ZX-636R és ZX-6RR modellpároson söpört végig, amelyek mind küllemükben, mind teljesítményükben sokat javultak a jelenleg is kapható motorokhoz képest.

Az új 600-as modellpáros külseje - egyáltalán nem meglepő módon - az idén bemutatott ZX-10R-re hasonlít, egy laikus szinte csak a feliratokról tudja megállapítani, hogy melyik gépről is van szó. Kezdjük talán a külsővel: az első fejidomban hegyesebbre lettek húzva a fényszórók, amelyek között még nagyobb lett a jellegzetes formájú légbeömlő. A hátsó ülés szemmel láthatóan kisebb lett, szinte már csak jelzés értékű a jelenléte, jól szemlélteti, hogy a 600-as nindzsák egyre kevesebb kompromisszumra hajlandóak a közutakon. Szintén látványos változás, az ülés alá húzott kipufogódob és a cakkos szegélyű tárcsafék-garnitúra, amelyekről ordít, hogy a versenysportból érkeztek.

Forrás: --

A gyár sajtóinformációi szerint az új ZX-636R légellenállási tényezője az összes eddigi Ninjáénál alacsonyabb, amiben - a kipufogó eldugásán túl - nyilván nagy szerepe van annak, hogy az első indexeket az oldalidomba süllyesztették. Kevésbé látványos, de teljesen új hátsó a lengővilla és a váz is, amelyben egy szintén teljesen felfrissített erőforrás dolgozik. Sajnos a sajtóanyag nem tartalmazott teljesítményadatokat, így csak találgatni lehet, hogy a megnövelt szelepek és a tavalyi versenykittes vezérmű alkatrészek mennyit dobtak a 636 köbcentis soros négyhengeres erőforrás teljesítményén. Akárhány lóerős lett is az új Ninja, az új nyomatékhatárolós kuplung, valószínűleg nem jön majd rosszul a nyílt napokon, amikor a ZX-636R megmutathatja, hogy mire is találták ki elsősorban.

Forrás: [origo]